Húsvét óta forgatják Ördög Kovács Márton dokumentumfilmjét, amely a zsámbéki premontrei nővérek jelenét és múltját mutatja be.


A film a Magyar Média Mecenatúra Program Ember Judit pályázati eljárása keretében nyert támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától. A négyfős stáb – Kriskó Gergő és Hegyvári Tamás operatőr, Sturbán László hangmérnök, Ördög Kovács Márton rendező – közel fél év alatt hatszor három napot tölt a nővéreknél Zsámbékon. A film az M&M Film Kft. gyártásában készül, producere Mécs Mónika. Véletlen egybeesés, hogy Mónika nagyapjának testvére Mécs László premontrei szerzetes és költő.


A film az 1950 nyarán elkezdődő szétszóratástól és a szerzetesrendek feloszlatásától követi végig a premontrei rend női ágának történetét az újrakezdésen át a jelenig. A nővérek és az újrakezdést segítő, a rendszerváltás előtti évtizedekben titokban szerveződő és működő premontrei szerzetesek visszaemlékezései alapján bomlik ki a múlt.


Az izgalmas, sokszor bűnügyi filmekbe illő történéseket Módy Luca vezetésével, animációs technikával keltik életre. A jelenben játszódó szál bemutatja a nővérek munkáját, tevékenységüket, életüket. Egy olyan világba nyerhetünk betekintést, mely egy település és környékének szociális ellátását biztosítja, és iskolákat, műhelyeket tart fenn. Szeptemberben kezdődnek a képi és hangi utómunkálatok, a film 2019 márciusában kerül képernyőre.