A magyar premontrei szerzetescsalád a rend alapításának kilencszázadik évfordulójára készülve jelentette meg Szent Norbert korszerű életrajzát a volt generális apát tollából, Ullmann Péter Ágoston, korábbi gödöllői perjel szakavatott fordításában.
Az album-jellegű kötet legelőször gazdag képanyagával hívja fel magára a figyelmet: jó minőségű fotóanyag illusztrálja az 1134-ben elhunyt rendalapító fordulatos életének főbb állomásait, miközben áttekintést kapunk a vizuális megjelenítés gazdagságáról kezdve a középkori freskóktól, a reneszánsz metszeteken és a barokk oltárképeken át a 20. század második felének üvegablakaiig. A szöveg olvasásában elmerülve azzal szembesülünk, hogy egy olyan életrajzot és rendalapítási történetet olvasunk, melynek főszereplője – szemben kortársával, Szent Bernáttal – egyetlen sort sem hagyott hátra, s ebből kifolyólag „nem állnak rendelkezésünkre konkrét utalások és lejegyzett bizonyítékok ahhoz, hogy Norbert szándékait és stratégiáit részletesen tisztázzuk” (49. o.). Így a szerzőnek a korszak egyháztörténetébe ágyazva kell kritikusan mérlegelnie a középkori szentéletrajzok elbeszélését, és felhasználnia azokat az okleveleket, melyek a rend létrejöttének és korai terjedésének írásos emlékei. A norberti életút Handgrätinger olvasatában azért lehet érdekes számunkra, mert „korunk emberének élete szintén úgy néz ki, mint egy patchwork: töredékekből, állásfoglalásokból, érdeklődési körökből, kapcsolatokból és munkaterületekből összeálló mozaik” (8. o.). Az előkelő családból származó kanonok megtérésélménye után bűnbánatra és megújulásra felszólító vándorprédikátor lett, konvertita buzgósága azonban ellenkezést váltott ki abból a klerikusi közegből, melyet először akart megreformálni. Ugyanakkor Norbert tiszteletreméltó életvitele és békességszerző képessége sok nő és férfi szemében hitelesítette igehirdetését, sőt követőkre is talált, akikből a liturgia méltóságteljes végzését aszketizmussal és lelkipásztori buzgósággal ötvöző kanonoki közösség formálódott. De a rendalapító egyúttal egyházpolitikus is maradt, akit mind a császári udvarban, mind a római kúriában respektáltak, ebben megegyeznek a kegyes életrajzok és az okleveles források, azt azonban nehéz megmondani, hogy az invesztitúraharc viharai közepette pontosan milyen szerepet játszott Norbert. Mindenesetre császári kegyből nyerte el a magdeburgi érseki széket, melyet elfoglalva egyrészt tipikusan úgy viselkedett, mint kora főpapjai, azaz igyekezett privilégiumokat szerezni és növelni a bevételeket, másrészt megpróbálta érvényre juttatni a gregoriánus reformot papsága körében, amivel ismét konfliktusokat gerjesztett. Az életrajzot elolvasva egyet lehet érteni a szerzővel, aki szerint „sokkal többet jelenthetne Norbert a mai fiataloknak is, ha végre egyszer a szenvedélyes és radikális istenkeresőt mutatnánk fel benne, aki meggyőző életformát keresett” (8. o.). A kötet végén rövid összefoglalást találunk Szent Norbert kultuszának történetéről, valamint a premontrei rend mai elterjedtségéről a nagyvilágban és Magyarországon.
Gárdonyi Máté
Pázmány Péter Katolikus Egyetem | Hittudományi Kar
Megjelent a Vigilia 2020/3. számában
Fotó: Kelényi Tamás József O.Praem.