A szegedi premontrei női kolostor a középkorban a magyar nyelvű írásbeliség székhelyeinek egyike volt. Itt készült egy magyar nyelvű ordinárium a premontrei nővérek részére. Ennek másolatát a Lányi-kódex őrizte meg. Bálint Sándor szerint az apácák a 14. század elejéig nagy mennyiségű könyvet másoltak. A kolostor 1551-ben pusztult el. Még Szeged fénykorában, 1511-ben, húsz, név szerint is ismert premontrei nővér áttelepült Somlóvásárhelyre Fegyverneki Ferenc, sági prépost segítségével, ahol július 2-án el is kezdték a rendi életet. 1511. augusztus 15-én János király a premontrei nővéreket felruházta a hiteleshelyi működés jogával. A 16. században, a török uralom idején a rend női ága kihalt. 


A Premontrei Női Kanonokrend 1927-ben alakult újra Külsővaton a zwierzinyieci (Krakkó) női premontrei kolostor, Wisniecka Anzelma nővér, egykori imbramowicei apátnő és Dr. Ráday Sebestyén gödöllői premontrei kanonok segítségével. Három nővérrel kezdődött meg a kolostori élet, de 1950-re a közösség már 70 főt számlált, és 11 házban tevékenykedtek. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása utáni közel négy évtizedet 35 nővér élte túl. A szétszóratás éveiben titokban összetartottak a nővérek. Kettes-hármas csoportokban éltek együtt, főképpen vidéken. Ha lehetőségük volt rá, templomi, plébániai szolgálatot vállaltak, de egyéb munkát is végeztek. Az elhunyt rendtársak temetése, a rendi temetők gondozása a közösség összetartó ereje volt. A szétszóratás idején is volt fogadalomtétel és fogadalomújítás. A nyolcvanas évek elejétől káptalant tartottak, megismerték a titokban belépett új nővéreket, ők pedig rendszeresen felkeresték és segítették idős rendi testvéreiket. Ebben az időben Ullmann Péter Ágoston zsámbéki premontrei atya segített a nővérközösség újraszerveződésében, és 1990-től ő lett Ráday Sebestyén atya utódaként a nővérek magisztere.


A politikai változások után, 1989-től három házban indult újra a közösségi élet: Külsővaton, az újraalapítás helyén, Bakonygyepesen és Zsámbékon. 1989-ben a Budapesten élő nővérek csoportja Zsámbékon telepedett le. Később Külsővat helyett ez lett a rend anyaháza, és itt van a noviciátus is. Jelenleg nyolc szerzetesnő és két jelölt él a zsámbéki plébániatemplom mögötti épületben.


A mindennapi munkához az ünnepélyesen végzett zsolozsmából és a szentmiséből merítik az erőt a nővérek. Ugyanazt az offíciumot végzik, mint a premontrei atyák, adott esetben a férfiág tagjaival együtt. A rendi ünnepeket általában a férfi közösségekkel együtt tartják. A laudes előtt a kápolnában elmélkedés, vasárnaponként pedig egyórás szentségimádás van. A nővérek imádkoznak különböző szándékokra: rendi utánpótlásért, a rend férfi ágáért, keresztény családokért, gyermekáldásért, veszélyben levő magzatokért, csecsemőkért, áldott állapotban levő anyákért, betegekért, jótevőkért, szükségben levő emberekért. Jézus Krisztus tanítását, Szent Norbert fiait és leányait követve – akik mindig azért a közösségért imádkoznak és dolgoznak, akik között élnek –, különösen oda szól a küldetésük, ahol a szegényekben maga Krisztus szenved, és azokhoz, akik még nem ismerik Krisztust.


A zsámbéki premontrei nővérek által a kilencvenes évek óta folyamatosan alapított intézményeik, a Premontrei Nyitott Ház, a Szent Norbert Karitatív Alapítvány, a Zsámbéki Premontrei Gimnázium Szakközépiskola és Szakiskola, a Boldog Gertrúd Központ és a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat fő célja, hogy a bármilyen okból szociális hátrányban élő emberek nővéreink és munkatársaink szolgálata által megismerjék Isten jóságát. A gödöllői perjelséggel közös alapítás a Dr. Meggyes Pro Vobis műhely Mányon, a fogyatékkal élő emberek számára. A 2011-ben Biatorbágyon alapított Fészek Fogyatékosok Nappali Ellátója 40 fő halmozottan fogyatékkal élő személy részére biztosít napközbeni ellátást.


A Premontrei Női Kanonokrend a szolidaritás szellemében az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik, mindvégig szem előtt tartva a rend jelmondatát: „Minden jóra készen”, és a Szentírás szavait: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, azt nekem tettétek.”

(Mt 25,40–49)