A premontrei nővérek 1985-ben titokban adták ki a történetükről szóló könyvet. A rendalapítás 900 évfordulójára megjelent kiadásban a eredeti szöveget követően találhatók a szükséges magyarázatok, archív képek. A könyv ajánlását Ullmann Péter Ágoston, a magyar premontrei nővérek magisztere írta.
A hazai szerzetesség utolsó hősi korszakának a vége felé, a nyolcvanas évek elején felbukkant a környezetemben két kereső fiatal. Életüket szerzetesnőként a Jóisten szolgálatába akarták állítani. Magam premontreiként csak a premontrei nővérek felé terelgethettem őket. Akkortájt még nem sokat tudtam a „külsővati” premontrei nővérekről. Egyedül Bálint Jolánt, szerzetesi nevén Adriána nővért ismertem. Ő korábban a Bimbó-utcai rejtett szerzetesi lakásunk egyik lakója volt. Hamar a szívembe zártam derűs, vidám természetéért, bölcs humoráért. Egy volt a sok szerzetes közül, akik megmutatták számunkra, hogy minden körülmények között lehet hiteles módon szerzetesként élni. A Szolidaritás KTSz-ben dolgozott varrónőként. 1971 végén kiderült, hogy előrehaladott rákbetegsége van. Erős lélekkel fogadta a hírt. Ugyanebben az időben végre megnyílt számomra a lehetőség, hogy Krakkóban pappá szenteljenek. Telve kétségekkel, méltatlanságom tudatában leültem a kisszékre Adriána betegágya mellé. Csendben elmeséltem neki a nagy hírt, bevallottam elbizonytalanodásomat, és tanácsot kértem tőle. Nagy nyitott sebe akkor már erős nekrózis szagot árasztott, lelke pedig készen állt a nagy útra. Szokott mosolyával, határozottsággal megerősített, erőt adott az elindulásra, és még a krakkói pappá szentelésem előtt megérkezett az örök hazába. Másokkal együtt része van papságomban. Azután sorra találkoztam más premontrei nővérekkel, de az igazi nagy találkozás az volt, amikor 1985-ben először vehettem kezembe ennek a könyvnek „szamizdatként” sokszorosított példányát.
Még 1985-ben is bátor tett volt a könyvecske „megjelentetése”. Bernadett nővér és társai vállalták a kockázatot, hogy ne menjen feledésbe a hazai egyháztörténet egy kis fejezete, az 1927-es újraalapítást követő 23 év sikertörténete. A könyv másik fele, a „Fiókházak” című rész valóságos tanúságtétel a nagy időkről, a nővérek sorsa a rendek szétszóratása után, a rejtett szerzetesélet bemutatása. Három évtized hűségben, kitartásban, virrasztó, éber magatartásban. A kis házak, közösségek története sokkal több, mint egy, az utókor számára megőrzött dokumentum. Ez a rész elsősorban tanítás napjaink szerzetes-generációja számára. Szerzetesként figyelünk a minket körülvevő világra, és tanulunk a velünk egy korban élő szerzetesektől. De még fontosabb, hogy visszanézzünk, és tanuljunk elődeinktől, okuljunk a tapasztalataikból. Ez életünk vertikális dimenziója: az egyházüldözés évtizedei alatt élő elődeink megtanítanak, hogyan lehetünk hűségesek eredeti premontrei ideáljainkhoz a megváltozott körülmények, az új lehetőségek közepette is.
A könyvecske a végén A Premontrei Női Rend Halottai cím alatt 14 nevet sorol fel. Jelen kiadás nekrológiumában születéstől a halálig 47 nővér adatait találjuk. A száraz felsorolás mögött arcok, sorsok, kis történetek, szeretetreméltó egyéniségek vannak. Mi, mai premontrei nővérek és atyák hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy sokat közülük megismerhettünk, és többen közülük a nővérek megújult közösségeiben élhették le utolsó éveiket. A velük töltött idő valóban kegyelmi időszak volt. Ők nem lesznek a földön poszthumusz kitüntetve, sem szentté avatva, de „a nevük fel van írva a mennyben”.
A fogalmazás egyszerű, de áthatja a szeretet, és az a tény, hogy a nővérek szétszórtan élve is összetartottak, és Szent Ágoston Atyánk szabályát idézve „egy szívvel lélekkel voltak együtt a házban”. Ezért az 1985-ben közreadott szövegen nem változtattunk. A szükséges kiegészítések és magyarázatok az eredeti szöveget követő jegyzetekben vannak. A függelékben archív külsővati képek, a magyar női rend történetének rövid összefoglalása, valamint a nővérek mai névsora és elérhetőségeik találhatók.
Ullmann Péter Ágoston O.Praem.
a magyar premontrei nővérek magisztere
Fotó: Kelényi Tamás József O.Praem.